Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A spirális forma szellemi jelentései

spirál  egyensúly teremtés elmúlás belső középpont fény

A spirál a világ minden kultúrájában megtalálható, és számos szimbolikus jelentést kötnek hozzá. A spirális forma jelenti a halált és az újjászületést, a teremtést és az elmúlást. Ezt a jelentését a modern tudomány konkrétan is visszaigazolta. A kvantumrészecskék spirális formában jönnek létre és szűnnek meg.  

Amikor a spirál vonalát a belső középpontjából kifelé rajzoljuk, az isteni teremtést jelenti, míg az ellenkező irányban a visszatérést jelképezi az eredethez. Az óra mozgásával megegyező irányba forgó spirál azt jelenti, hogy létrejön valami a tudatban. Míg az óra mozgásával ellenkező irányba forgó spirál az én felé való visszavonulást jelzi, a belső világ felé fordulást.  

A középkorban a koporsókon és az oszlopfőkön többnyire a halhatatlanságot jelképezi, valamint azt, hogy a lélek tovább folytatja az útját. A spirál a görög ión oszlopfő fő motívuma is, és megtalálható a korinthoszi oszlopfőn is. A longobárd építészeti emlékek emlékeken is fontos díszítő minta. A kelták is széles körűen alkalmazták a spirál motívumot. 

A spirál a folyamatos fejlődés és növekedés jelképeke spirituális értelemben. Folyamatos úton vagyunk a belső központunk és a fény felé. A spirál középpontjában megtaláljuk a forráspontot, amelyből az életet adó energia ered. 

0 Tovább

Fényforgók a csakrák a kvantumtudós szerint

csakra éter vákuum szuperfolyékony kvantumközeg fényforgókvantumörvény

Az indiai tanításokban, jógában, meditációban és orvoslásban központi szerepet játszanak az. ún. csakrák, avagy forgó energiakerekek. Ezek az energiaközpontok, habár 7 a legismertebb közülük, a test minden részén megtalálhatóak. A csakrák a pránikus, avagy éteri testben helyezkednek el, és finom energiával, azaz pránával, vitális erővel látják el a fizikai testet.

A csakrákat, és az általuk közvetített energiát a jógázók és meditálók  jól érzékelik tudományos igazolás nélkül is, azonban napjainkban már a nyugati tudomány is kezdi felfedezni őket. A Nápolyi Egyetem egy 2013-as lézerfényről szóló kongresszusán nem egy spirituális tanító, vagy jógaoktató, hanem az egyetem kvantumoptika professzora tett említést  a csakrákról.

Enrico Santamato az indiai jógik által leírt csakrákkal indította az előadását, fénytölcséreknek nevezve azokat. Majd azt állította, hogy fényforgók valóban léteznek. Laboratóriumi körülmények között is elő lehet állítani általában véve elektromágneses örvényeket.

Az örvénylő fénynyalábokban a fénysugarak nem egyenes, hanem spirálos formában haladnak előre a nyaláb tengelye körül. Ezt a felfedezést technikai eszközökben is fel lehet használni, pl. a telekommunikációban az információ tárolására.

A legújabb térelméletek azt feltételezik, hogy a vákuum egy szuperfolyékony kvantumközeg,  amelyben a részecskék szuperfolyékony szimmetrikus örvények. A szuperfolyékonyság miatt ezeknek az energia tölcsérekenek az élete meghatározatlanul hosszú lehet.

Lehetséges, hogy az jógik ősidők óta ezt a szuperfolyékony közeget érzékelik akáshaként, avagy éter-elemként, amelyből az összes többi elem is létrejön a tanításuk szerint?

Idővel talán ezt is felfedezi a tudomány is. Egy biztos, a csakrák létezése immár tudományosan is értelmezhető. A csakrákat általában forgó energia köröknek nevezik, azonban a fenti fénytölcsér megnevezés alapján sokkal inkább spirális energiaformaként kell rájuk tekinteni, amelyek éteri energiával látják el a fizikai testet. 

0 Tovább

A spirál az élet alapvető teremtő formája 

A szakrális geometria egyik fő alakzata a spirál. Az univerzum minden szintjén visszaköszön a spirális forma a galaxisoktól kezdve a növényeken át az állatokig és a kristályokig, valamint az emberi testben is meghatározó szerepe van. A DNS és a fehérjék is spirális formát alkotnak, valamint a fülcsiga is. Továbbá a kvantumrészecskék spinje is spirálos mozgás.

A spirituális tanítások mindig is nagyon mély jelentéseket kapcsoltak a spirális formához. A kínai jin-jang is spirálként felismerve lehet igazából értelmezni a teremtés jelképeként.  Minden kultúrában megjelenik a spirál jelképe. Jelenti a szellemi fejlődést, az átalakulást, a teljességet, az isteni energiával való töltekezést, az élet forrásenergiáját, és így tovább. 

Az indiai jógában maga kundalini is egy energiaspirál, amely a gerinc körül felfelé haladva juttatja el az életenergiát minden csakrához és szervhez. Sőt maguk a csakrák is spirálos mozgást végző energiaörvények, amelyek a nullponti mezőből, vagy éteri mezőből transzformálják át az energiát az emberi testbe.

Az éter létezését a múlt század elején törölték a nyugati tudományból, mivel nem azt tudták bizonyítani. Az 1990-es évektől azonban megszületett a kvantumfizika alapján az éterfizika tudománya. Ennek volt egyik fő előfutára Nikolai Aleksandrovich Kozyrev orosz asztrofizikus. Kozyrev szerint minden anyagi test az éter óceánjába merül bele. Ez a mező spirálisan mozgó torziós energiával rendelkezik. 

Az interneten számos tanulmány található, amely a kvantumrészecskék spirálos természetével foglalkozik, amelyek az atomok és az anyagi világ építőelemei. Ezáltal érthetővé válik, hogy a spirális forma és mozgás valóban az élet alapját képezi. 

 

 

0 Tovább

A tetraéder csillag, MerKaBa, az élet teremtő kódja

tertaéder csillag MerKaBa platóni testek energiamátrix átlényegülés

Ezoterikus körökben gyakran lehet hallani a MerKaBa szót. Többnyire azonban igen “elszállt” jelentéseket kötnek hozzá, valami csoda járműként tekintve rá, amellyel el lehet hagyni a fizikai világot, stb. Ennélfogva eddig nem nagyon keltette fel az érdeklődésemet, hogy miről is van szó. 

A kvarckristályok szerkezete után kutatva azonban a maga teljesen világos geometriai forma minőségében jelent meg szemeim előtt a MerKaba egy írásban. Kiderült, hogy valójában két speciális módon egymásba illesztett tetraéder, azaz szabályos háromszög testet neveznek úgy, hogy egyiptomi MerKaBa. A tetreéder egyben platóni test is, és két ilyen formában egymásba helyezett különleges geometriai test elsősorban tetraéder csillag néven ismert.

Maga MerKaBa szó ősi egyiptomi eredetű. A szót alkotó három szótag önálló szavakat takar. A “Mer” egy speciális fénymezőt jelent, amelyet két egyazon térben ellentétes irányban mozgó fényenergia hoz létre. A “Ka” az egyéni szellem. Míg a “Ba” a szellem megtestesült megnyilvánulását, azaz a testet jelöli.   

Az ókori egyiptomiak különleges szakrális geometriai és spirituális tudással rendelkeztek, amelyeket különleges titkos beavatási szertartások keretében osztottak meg az arra érdemesekkel. Így habár a MerKaBa, mint geometria forma megmaradt az ősi tudásukból, és alapvető szinten a szót alkotó három szó magyarázata is, igazából csak az érthette meg, hogy miről is van szó, aki átélte ezeket a beavatásokat. 

A  MerKaBa azonban a modern tudósok fantáziáját is megmozgatta. Ma úgy lehet értelmezni ezt a geometriai formát, mint olyan különleges energia mozgások “térképét”, amelyek alapvetően határozzák meg az élet keletkezését és létezését. A MerKaBa ilyen értelemben egy specifikus energiamátrix szimbóluma. 

Természetesen mint minden szakrális geometriai forma segíti a lélek, a szellem és test tisztulását, “kifényesedését”, magasabb rezgész szintre emelkedését. Bizonyára ezért tekintenek rá a halhatatlanságra vágyakozók, mint valami speciális járműre, ami átviszi a túlvilágra még a testet is.  Ott azonban nem létezik az öt elem, így az ottani fénytest már egy teljesen más minőség, mint az itteni fizikai test.

0 Tovább

A kristály, mint megszilárdult fény

Az angol nyelvű kristály meghatározásokban elterjedt az az állítás, hogy a “Krystallos” görög eredetű szó, amelyből a megnevezés ered, azt jelenti, hogy “megfagyott, megdermedt fény” (frozen light) . A görög szó jelent még az etimológiai magyarázat szerint jeget is, és a “kryos” fagy szó áll mögötte. Ez utóbbi pedig a “kreus” “megdermedni, megyfagyni, kérget alkotni” jelentésű tőből származik. 

A kristály, mint megszilárdult fény megfogalmazás, egy olyan honlapon is megtalálható, amely az IBM neves vezető kutatómérnökéhez, Marcel Vogelhez köthető. Már pedig Vogel nem akárki a kristály témában, hanem egy olyan tudós, aki többek között az első folyékony kristályos képernyőt hozta létre. Így illendő komolyan venni, hogy nem csupán valamiféle ezotérikus álmodozásról csupán van szó, hanem tudományos valóságról.

Az interneten kutakodva “crystalls frozen light” keresőszóval érdekes kutatási hírekre lehet találni, amely szintén azt mutatja, hogy a mai tudomány számára is valami különleges dologról van szó. Több kutatócsoport is kísérletezett a fény megszilárdításával, azaz kristályos állapotba hozásával. 2014. szeptemberében például a Princeton Egyetem fizikusai vittek fényt kristályszerű állapotba. 

Kristálymeditációkban is meg lehet tapasztalni ezt a jelenséget. És immár tudományos eszközök és műszerek is képesek erre. Habár a spirituális megtapasztalás a tudományos bizonyíték nélkül is érvényes a gyakorló számára, mindig nagyon érdekes a tudósok szempontjából is megpróbálni értelmezni a jelenséget.   

0 Tovább

Utolsó kommentek