Az európai kultúrában a 1600-as évek második feléig nem vált egymástól külön a fizika (az anyag) és a metafizika (a szellem). Ez az ún. modern tudomány létrejöttének az ideje. Galileo Galilei meghirdette, hogy csupán az tudományos tény a fizikában, amit matematikai képletekkel le lehet írni. René Descartes pedig ezt az elvet a fizikán túl minden más tudományágra is kiterjesztette, valamint kijelentette, hogy habár a szellemi világ létezik, de azt nem lehet leírni a matematikai logika szerint, vagyis tudományos nyelven, így az nem is tartozik a tudomány területéhez.

A kvantumfizika azonban felülírta Descartes megállapítását, és eljutott tudományos módszerekkel arra a felismerésre, hogy a res cogitans (a gondolkodó szubjektum) tudata meghatározza azt, amit megfigyel, vagyis azt ami a res extensa (az objektív anyagi világ). Azaz a megfigyelő tudata befolyásolja a körülötte lévő valóságot.

A kvantumrészecskék a megfigyelő állapotától függően hol részecskeként, hol hullámként viselkednek. A tudattal rendelkező lények megfigyelési tevékenysége képes a átalakítani a létezés lehetőségét igazi és valóságos létezéssé. Vagyis a megfigyelés egy adott minősége, koncentrációja a hullámokat részecske állapotba viszi.

A kvantumfizika ezen a kijelentése alapján teljesen világosan érthetővé válik az ősi indiai tanítás a prakriti (a forma) és a purusha (a tudat) kapcsolatát illetően. Az indiai filozófia szerint a kettő egyesüléséből jön létre az egész univerzum az élettelen anyagtól egészen az élőlényekig.

Forrás:

http://www.scienzenoetiche.it/synthesis/01_fisica_coscienza.php

http://www.scienzenoetiche.it/synthesis/01_fisica_coscienza_02.php