Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A shri jantra, avagy a női teremtő erő védikus jelképe 

A jantrák szakrális geometria formák, és nagyon fontos szerepet töltenek be az indiai kultúrában. A jantra szó szanszkrit eredetű, és két részből tevődik össze. A “jam” “eszközt”, vagy “támaszt” jelent, míg a “tra” a “trana” szóból ered, amely jelentése az, hogy “felszabadítani a kötésből”. A jantra egy eszköz, amely segíti a meditációt és a spirituális értelemben vett megszabadulást. Több száznyi jantra létezik, amelyek istenségek, alapelvek és bolygók jelképei.

 Az egyik legfőbb jantra a shri jantra. A shri jantra középső része 9 speciális módon egymásba illeszkedő háromszögből áll, amelyet két sor kör alakú lótuszvirág gyűrű vesz körül. Majd kívülről az egészet az ábra egy négyzetbe övezi. A négyzet a védikus szakrális geometriában a föld-elem jelképe.

A shri jantrát a jantrák királynőjének tekintik.  A nagy istenanya szimbóluma, az energia, az erő és a kreativitás forrása. Egyszerre jelenti az univerzumot, és az istennő testét a női teremtő erő princípiumaként. A jantra közepén elhelyezkedő pont pedig a tiszta tudatosságot, a létezés eredeti állapotát jelképezi. 

A shri jantra formája a modern tudomány érdeklődését is felkeltette, és vannak, akik szerint magának a vákuumnak, vagy éternek a geometriai alapszerkezete.

 

0 Tovább

A kör jelentése a szakrális geometriában

A természetben több olyan alapvető formát találhatunk, amelyek meghatározzák a teremtmények felépítését a legkisebbektől a legnagyobbakig.  Ezek a szakrális geometria formák a teremtés nyelvezete. Az ősi kultúrákban felismerték, hogy bizonyos geometria formák és mintázatok univerzálisak, és az építészetben is ezeket az elveket alkalmazták.

Az egyik ilyen forma a kör, amely valójában a gömb kétdimenziós vetülete. Maga gömb az egység,  a teljesség és az integritás jelképe. Az atomok, a sejtek, a magok és a bolygók is mind gömb alakúak. A gömbnek minden pontja hasonló értékű, és mindegyik egyenlő távolságban helyezkedik el a középpontjától, amelyből ered.

A kör és a gömb középpontjában is ott a pont, amely végtelen, és minden formát magában hordoz. A pont túl van a téren és az időn, és minden belőle ered. A legnyilvánvalóbb módon a kör és a gömb esetében jelenik meg forráspontként, miközben minden más szabályos geometria forma is beleilleszkedik a körbe, illetve a gömbbe.   

A kör egyben a Nap szimbóluma is.  A kör közepén egy ponttal az asztrológiában a Nap jelképe, de ugyanezt a formáját használták az egyiptomiak is az írásrendszerükben a Nap jelölésére, amely egyben Rá napistent is  jelentette. 

A napkereszt, amely egy kör egy egyenlő szárú kereszttel benne, az egyik legősibb jelkép, és a pogány népek napszimbólumként használták. A szimbólum négy része a négy évszakot is jelöli, valamint az ellentétes polaritások egységét. A dupla napkereszt Jézus jelképe Megváltóként.

A mi nyugati kultúrában hírhedtté vált szvasztika is napszimbólum, amelyet ősidők óta használnak a hinduizmusban, a buddhizmusban és dzsainizmusban. A szvasztika középpontja a teremtő isteni elv jelképe. Míg maga  négy részre osztott kör a világciklus négy korát jelképezi, amely folyton ismétlődik.  

A lélek maga is egy pont, szanszkritül bindu, amely szellemi napként ragyog, amikor tiszta. 

 

0 Tovább

Az érzelmeink és a geometriai formák összefüggései

Pszichológia kísérletek bizonyítják a geometriai formák és az érzéseink kapcsolatát. A gömbölyded és köríves formák kellemes érzéseket váltanak ki, míg a szögletes és szúrós formákhoz negatív érzelmek kapcsolódnak.

Az első ilyen jellegű pszichológia felmérést 1921-ben készítette egy svéd pszichológus, Helge Lundoln. A kísérleti alanyok azt a feladatot kapták, hogy rajzoljanak vonalakat érzelmeket jelentő szavak mellé. A szögletes vonalak olyan érzések mellé kerültek, mint kemény, durva és kegyetlen, míg a kedves, nyugodt és szelíd szavak mellé a résztvevők ívelt vonalakat rajzoltak.

A nyomdászat területén is készült hasonló célú felmérés. Egy 1968-as tanulmányban Albert Kastl and Irvin Child pszichológusok kifejtették, hogy az ívelt formájú betű karakterek olyan pozitív érzelmeket váltanak ki, mint vidám, ragyogó, mesés és szárnyaló. 

Egy 2006-os kísérlet is, amelynek során a pszichológusok különböző formájú mindennap használati tárgyakat mutattak résztvevőknek, hasonló eredményekre vezetett. A résztvevők sokkal inkább az köríves formájú tárgyakat részesítették előnyben. 

A tudósok további kísérleteket is végeztek MRI segítségével a jelenség jobb megértése végett. Ezek során fény derült arra, hogy az éles szögletű  formák sokkal erőteljesebb ingert váltottak ki az amigdala területén, mint a kör alakúak. Az amigdalához elsődlegesen olyan érzelmi ingerek tartoznak, mint a félelem, szorongás és agresszió.

John Ruskin angol művészeti kritikus szerint a kör formához olyan tulajdonságok kapcsolhatóak, mint a végtelen, egység, nyugalom, szimmetria, egység, tisztaság és mértékletesség. 

 

0 Tovább

A kimatika, a hang geometriája tudománya  

kimatika  cymatics szakrális geometria  Hans JennyChladni-ábrák

A kimatika annak a tudománya, hogy a hangot hogyan lehet megjeleníteni geometriai formában. Maga a szó Hans Jenny (1904-1972) svájci orvostól származik, aki ennek a területnek az egyik nagy felfedezője. A kimatika elnevezés a görög “kuma” szóból ered, ami azt jelenti, hogy “alatt”, illetve “hullám”. 

Ernst Chladni (1756-1827) német zenész tekintik a kinetika egyik első előfutárának. Chladni egy nagyon egyszerű eszköz segítségével alakította át a hangokat geometriai formákká. Egy üveglapra homokot helyezett, majd a szélén hegedűvonóval különböző rezgéseket hozott létre. A különböző “hangok” különböző geometria formába rendezték az üveglapon a homokot. Ezeket Chladni-ábráknak nevezik.

1985-ben Margeret Waths Huber talált ki egy eszközt énekhangok geometriai megjelenítésére. Egy fából készült csőbe énekelt, amelyhez egy speciális rezgő kamrát kapcsolt. Így nagyon különleges, olykor mandalákhoz hasonló formák jelentek meg, amelyeket ő “hangábráknak” nevezett el.  (Lásd: fenti kép) 

Ma már számítógépes technika segítségével tudnak teljes zenei számokat geometriai formában megjeleníteni.  A kimatika egyik ilyen nagyszerű alkotása Beethoven “Holdfény szonátája" geometriai transzformációját mutatja. Csodálatos rezgő mandala jellegű mintázatok sorozata jelenik meg egymás után  harmonikus ütemben váltva egymást. 

A modern fizika szerint minden rezgés az univerzumban. Ha a hangrezgésre igaz az, hogy egyben geometriai forma is, akkor ez minden más rezgésre is igaz lehet. Vagyis minden geometriai formákból épül fel az univerzumban,  a fény , a tér, a gondolatok, az érzelmek, az atomok, a molekulák, a sejtek, és így tovább.

0 Tovább

A kvarckristályok, mint intelligens mátrix

kvarckristály intelligens mátrix Marcel Vogel merkaba gondolat rezgési mintázatok

A kvarckristályok nagyon különleges belső szerkezettel rendelkeznek. 4 oxigén molekula tetraédert formál egy szilikon ion körül. Majd ezek az piramis formájú alapmodulok olyan szabályos spirálos szerkezetbe rendeződnek, amelyeket egy síkba levetítve egy csillag tetraédert, azaz egyiptomi merkabát kapunk. 

Marcel Vogel, a folyadékkristályos képernyők feltalálója, intelligens mátrixnak tekintette a kvarckristályokat a különleges struktúrájuk miatt. Ennek köszönhetően közismerten nagyon jó az információ tárolási képességük, de erősítésre is használják őket. Vogel a gyógyító hatásuk lehetőségit is kutatta saját laboratóriumot létrehozva, miután nyugdíjba ment az IBM-től, ahol vezető kutató mérnökként dolgozott.

Ezen kutatásai alapján arra a megállapításra jutott, hogy a kvarckristály önmagában egy üres test, váz, amíg mi nem lépünk vele kölcsönhatásba. A mi energiánk által válik a kristály szerkezete elevenné. Ez a gondolatok (energia) transzferével jön létre. 

Marcel Vogel szerint a gondolatokat geometrikus minta formájában tartalmazza a tér, amely a teret rezgésre készteti. Ezek a rezgési mintázatok aztán hatnak a térben lévő anyagra is. Így a kristályok szerkezetére is hatást gyakorolnak a gondolataink. Ebből kifolyólag nem elegendő a kristályokat csupán vízzel lemosni, vagy kitenni a napfényre a megtisztításukhoz. 

A fentiek segítenek megérteni azt, hogy egyes híres drágakövek, mint pl. a kék Hope gyémánt, tragédiát okoztak a viselőinek. A kristályszerkezet magába szívott valamikor valamilyen nagyon rossz gondolati információt, azt letárolta, majd minden tulajdonosának lesugározta azt az energetikai mezőjével szoros kapcsolatba kerülve. A tiszta tudatosság azonban megment az ilyen ártalmas befolyásoktól. 


 

2 Tovább

Utolsó kommentek